A magyar ősköltészet műfajai és kutatói

Az ősköltészet mai felfogása a német romantikában fogalmazódott meg, amikor az ősi egység felbomlott: mesterséges közvetítők álltak az egyén és a világ közé. Az ősi egység az egyszerű nép dalaiban maradt meg.

Az ősköltészet kutatásában az jelenti a nehézséget, hogy kevés forrás maradt ránk, ráadásul a források többet beszélnek a forrás szerzőjéről, mint a forrásban leírt jelenségről. A magyarok elődeiről szóló, honfoglalás előtti történeti feljegyzések és szövegek a régi magyar irodalom forrásai.

Számos forrást a XIX-XX. században jegyeztek le (pl. a finnugor népek modern korban feljegyzett énekei is ilyen források). Ezek a szövegek az alábbi műfajokba sorolhatók:

A magyar ősköltészet műfajai

1. sámánének

pl. az 1061. évi pogánylázadásról szóló éneket egy Ekkehard nevű XI. századi nyugati szerzetes krónikája említi.

2. munkadal

pl. a malom mellett énekelt dalok, az egyik Szent Gellértről szól, alázatosságáról és arról, ahogy felismerte az erényeket.

3. siratóének

vannak rövidebbek, hosszabbak is, a XIX. században Erdélyben jegyezték le őket

4. ráolvasások

valakit baleset ért, pl. kificamította a bokáját, akkor végezték a ráolvasást (a gyógyítás részeként)

pl. Erdélyi Zsuzsanna könyve

Korai ráolvasások: 1488, 1517. A legkorábbi magyar ráolvasások katolikus papok nevéhez fűződnek, és Szelestei K. János győri püspök könyvében maradtak fenn.

A honfoglaló magyarság kultúrája szóbeliségen alapult. A pogány papoknak nem volt a kezében maradandó eszköz, írás, ezért meghatározott nyelvhasználattal örökítődött át a kultúrájuk: a költészetben, énekekben állandó kifejezéseket, formulákat használtak, amelyek gyakran ismétlődtek (párhuzamos mondatszerkezetek). Ha egy ilyen szóbeli kultúra találkozik a kereszténységgel, akkor átalakul. Ami megmarad belőle, az azért marad meg, mert hasonlít a keresztény kultúrához, amely magába olvasztja a pogány kultúra elemeit (pl. csodaszarvas legendája). Ezért nem is lehet eldönteni, hogy eredetileg mi volt pogány.

Az ősköltészet kutatói

Arany János

Király György – aki szerint a romantika ősköltészet-koncepciója nem valósítható meg a magyar irodalomban, mert túl kevés hozzá a forrás

Horváth János – A magyar irodalmi műveltség kezdetei Szent Istvántól Mohácsig c. könyvében, melyet 1931-ben adtak ki, megjegyzi: az irodalom tanulmányozása írott szöveg nélkül lehetetlen.

Klaniczay Tibor – Régi magyar irodalom és folklór c. könyvében (1949) visszahozza a romantika irodalomkoncepcióját.

Képes Géza – tanulmányt írt a magyar ősköltészetről (Az idő körvonalai c. kötetben jelent meg). Ő egy, a XIX. században lejegyzett vogul szarvaséneket beemelt a magyar irodalom eredetébe.

V. Kovács Sándor – a legrendszerezettebb tanulmány szerzője ebben a témában. Ő nem számol Király György és Horváth János koncepcióival: ne kezeljük a kérdést régies és merev keretek között.

Az 1980-as években felerősödött az ősköltészet-koncepció kritikája (Horváth Iván).

Voight Vilmos – Azt mondta, határozzuk meg, milyen fajta kapcsolatok vannak a folklórkutatásban. Hármat írt le:

1. tipológiai (több kultúra osztályozási rendszerében egy-egy jelenség egyazon osztályba tartozik, pl. szarvasének)

2. genetikus (amikor valami valamiből kialakul, pl. virágének)

3. areális (területi) kapcsolódás

Ha e jelenségek keverednek, az módszertani hiba. Az areális kapcsolatból ne következtessünk genetikusra. Márpedig az ősköltészettel kapcsolatos tételek ezeket összekeverik.

Részletes ismertető: ITT.

További ismertető írásokért kattints a Tartalomjegyzékre!