Kölcsey Ferenc: Himnusz (elemzés)
Mielőtt elemeznénk, meg kell érteni a verset, ami sokaknak nehéz a régies nyelvezet miatt, ezért nézzük meg, miről szól a vers prózában elmesélve!
Himnusz: sorról sorra prózában
Első versszak. Isten, adj a magyaroknak örömet és gazdagságot! Védd meg őket, amikor háborúznak egy ellenséges néppel! Mivel sok szerencsétlenség érte a történelem során ezt a népet, jöjjenek rá végre jobb idők! Hiszen a magyarság olyan sokat szenvedett, hogy nemcsak a múltban elkövetett vétkeiért bűnhődött meg, hanem még azokért a vétkekért is, amiket majd a jövőben fog elkövetni.
Második versszak. A magyarok őseit a Kárpát-medencébe vezérelted, Bendegúz utódai neked köszönhetik, hogy hazára találtak. Azon a területen, ahol a Duna és a Tisza folynak, Árpád leszármazottai dicsőséges tetteket hajtottak végre.
Harmadik versszak. Neked köszönhetjük, hogy a Kunság termőföldjein bőséges termést arathattunk le, a tokaji szőlőből pedig olyan finom bort készíthettünk, mint a nektár. Amikor a törökök ellen harcoltunk, gyakran segítettél győzelemre minket. Mátyás király nagy, erős serege pedig még a büszke Bécset is meghódíthatta.
Negyedik versszak. Azonban elkövettünk bűnöket, amelyekért megharagudtál. Ezért küldted ránk a rabló mongolokat, akik kifosztottak minket. Később pedig a törökök szállták meg az országot hosszú időre. Így a magyarok saját hazájukban rabok lettek.
Ötödik versszak. A törököket segítetted győzelemre, mi vereséget szenvedtünk. Ráadásul polgárháborúk is sújtották az országot: magyar a magyart pusztította. A haza egyik fia megölte a haza másik fiát, így a magyar föld saját fiainak temetője lett.
Hatodik versszak. A magyarok saját hazájukban bujdosni kényszerültek, folyton üldözték őket. Hiába vándoroltak hegyre fel, völgybe le, nem találták a helyüket. Saját hazájukban nem leltek igazi otthonra. Bánat és kétségbeesés kínozta őket. Mindenfelé halott honfitársaik vérét itta a föld. Fejük felett a felgyújtott várak lángja csapott az égre.
Hetedik versszak. A várakat lerombolták, már csak romok vannak helyettük. A régi jókedv már a múlté. Mindenfelé haldoklók sírása és fájdalomkiáltása hallatszik. És hiába haltak meg olyan sokan a hazáért a háborúban, mégsem sikerült kiharcolniuk a szabadságot. Az árván maradt gyermekek, akik elesett apáikat siratják, ugyanúgy rabok, mint azelőtt.
Nyolcadik versszak. Kérlek, Isten, szánd meg a magyar népet, mert már annyi baj érte! Segíts neki, óvd meg a további szenvedéstől, mert már nagyon sokat szenvedett. Láthasson jobb napokat, mert nemcsak a múltbeli vétkeiért bűnhődött már meg, hanem azokért is, amiket még el sem követett.
A Himnusz elemzése
A cím maga is egy műfajt jelöl meg. A himnusz mint műfaj istenhez vagy egy emberen felüli lényhez szól. A vers Isten megszólításával, Istenhez való odafordulással kezdődik. Kölcsey a magyarok Istenéhez, a keresztény Istenhez fordul, tőle kér áldást a magyar népre.
Az áldáskérés mindig egy kegyelmi állapot kérése. Akikre felnézünk valamiért, attól kérünk áldást. Mindig az ad áldást, akinek tekintélye, hitele van (ha például egy haver ad áldást, az olyan cinikus dolog).
A költő egy megbocsátás utáni, bűntelen állapotot szeretne. A kegyelemteljes állapot egy isteni állapot, amelyben az ember teremteni képes, át tudja adni a jót, sugározza magából a jót. Tehát azt kéri, a magyarság békében élhessen, és tudjon teremteni, alkotni, átadhassa a jót.
A költő az egész nemzet nevében szól Istenhez. Nem a saját sorsán akar jobbítani, nem önös érdekből akar változást kérni. A népért, a magyarságért érzett felelősség vezérli. Ugyanis a nemesek, a földbirtokosok beszélték meg az ország sorsát, azt, hogy mit kéne tenni, hogy független, erős nemzetállam jöhessen létre.
Kölcsey jókedvet is kér, ami nemcsak vidámságot jelent, hanem életerőt, életkedvet is. Bőséget kér, a nemzet továbbélésének lehetőségét. Ez nem a köznapi értelemben vett gazdagság, ezeknek a szavaknak itt többletjelentése van.
Ha a nemzetet ellenség támadja meg, ha harcol, nyújtsd ki fölé védelmező karodat, kéri Istent. Védd meg a magyarságot, hogy ép maradhasson, mert a balsors már régóta tépi: megszenvedte a múltban elkövetett bűneit, sőt: a jövőben rámérendő büntetést is levezekelte. Isten, áldás, megbűnhődni: ezek mind a keresztény kultúrkörben használatos egyházi szavak.
A 2. versszaktól időrendben haladva követi a nemzet történetét. A nagyobb, súlyosabb eseményeket említi meg (a honfoglalással kezdi, amikor őseink a „Kárpát szent bércére” érkeztek). A ritkább, régiesebb szavak nincsenek annyira elkoptatva, s ettől magasztosabbak.
Kölcsey szándékosan használ régies szószerkezeteket, szósorrendet, mert így választékosabb a szöveg. Nem akarja, hogy köznapi legyen (egy himnusz nem is lehet köznapi). Olyan igeidőket is használ, amik mára kikoptak nyelvünkből (pl. a régmúlt igeidő: „felhozád” = felhoztad, „felvirágozának” = felvirágoztak).
Szent, ős, bérc: csupa pozitív szavak (a bérc például testes, emelkedett szó). Az egész hazát a Dunával és a Tiszával, két nagy folyónkkal fejezi ki. Ezt metonímiának nevezzük (metonímia: két fogalom jelentésbeli érintkezése, ami lehet rész-egész, ok-okozat, faj-nem viszony). A haza fogalmának megjelölésére, ami az egész, a részt (Duna és Tisza) használja. A Duna és Tisza említésekor mindenki az egész hazára gondol.
2-3. versszak: a múlt dicsőséges pillanatait idézi fel. Egy pozitív kicsengésű, értékkel teli állapotot mutat be. Minden fénylik, minden felmagasztosul.
A 3. versszakban az „ért kalász”, érett kalász az életet jelképezi. A nektár pedig az istenek itala. A gabona, a bor, a szőlő már régóta fontos motívumok a kereszténység miatt. A gabona a kenyér, a bor Krisztus vére, mint jelkép. Ezek a test táplálásához szükséges, életadó dolgok. Ezután felsorolja a magyarság dicsőséges tetteit. „Plántálád”: plántáltad, vagyis ültetted.
A 4. versszaktól kezdve romantikus képek sora következik, a romantikára jellemző hangfestő, hangutánzó szavak. „Hajh, de bűneink miatt gyúlt harag kebledben”: a költő néha egy-egy mondat vagy tagmondat végére helyezi az állítmányt, és összerímelteti. Ez is szokatlan, hogy az állítmány az utolsó szerkezetekben jelenjen meg.
Anaforákkal is találkozunk a szövegben (anafora: ugyanazzal a szóval, szószerkezettel kezdi a sort), pl. „Hányszor zengett ajkain... Hányszor támadt tenfiad...”
Paradoxonokat használ, ami az ellentét egy speciális esete, egymást kizáró szavak. Pl. „nem lelé honját a hazában.” A hon és a haza elvileg ugyanazt jelenti. (Hasonló az oxymoronhoz, csak ott jelzős szerkezetben van az ellentét, a paradoxonnál pedig főnevek között.)
Ellentétek: bércre hág – völgybe száll, vérözön lábainál – lángtenger felette. Minden irányból fenyegetettséget és veszélyt érzékeltet. Térben horizontálisan és vertikálisan is egy-egy szóval jelzi.
„Bújt az üldözött, s felé kard nyúl barlangjában”: az ember a természetbe menekül, de az üldözöttnek is utána nyúlnak. A barlang a befelé húzódás jelképe.
A 7. versszakban ellentételezést látunk a múlt és a jelen között. Vár állott (ép, pozitív, teljes), most kőhalom (rom, nem véd már, stb). Ez időszembesítő szerkezet, mikor múltat és jelent állítunk szembe. A múltban épek voltunk, virágzóak, teljesek, minden értékkel teli volt, most viszont minden pusztulásnak indult.
És hiába volt a sok áldozat (vér, siralom, halálhörgés), nem lett belőle szabadság. Csak a rabság van, mert ránk telepedett egy idegen hatalom. A versben egy-egy metaforának nagy jelentésudvara van.
Az utolsó versszakban már nem áldást, csak szánalmat kér. „Vészek” = veszélyek. „Tengerén kínjának” = tengernyi kínjának. Keretet ad a versnek a visszatérő szakasz (az első és az utolsó versszak megegyező sorai).
Részletes elemzés ITT.
További verselemzésekért kattins a Tartalomjegyzékre!
