Petőfi Sándor: A helység kalapácsa (elemzés)
Ezt a gúnyirat jellegű, hosszú, epikus művet Petőfi néhány hét alatt írta meg 1844-ben. A korabeli olvasók nem kedvelték, nem lett népszerű, hiszen éles, szokatlan váltás volt ez a költő korábbról megszokott, népdalszerű, könnyed verseihez képest.
Maga Petőfi szándékosan dagályos irodalmi stílust választott: a műfaj vígeposz (vagy inkább nevezhető komikus eposznak, mert ebben a műfaji megjelölésben jobban benne van, hogy gúny is található a műben).
A cirkalmas retorikát, a bőbeszédűséget, a túlbonyolított körmondatokat akarta kifigurázni Petőfi. Gúny céljából pedig a túldíszített stílust, a sok szóvirágot, körülírást használta. Gyakorlatilag stílusparódiát készített: műfajparódiát, azon belül eposzparódiát.
Azért az eposzt és a korabeli romantikus stílust gúnyolta ki, mert akkoriban az eposzra volt egyfajta túlzott, erőltetett igény: azt terjesztették, hogy az eposz a legmagasabbrendű műfaj még a romantika időszakában is.
A pár évvel korábban született Zalán futása, Vörösmarty eposza volt a mérce (persze Vörösmarty is inkább romantikus történeteket szeretett írni, mint pl. a Csongor és Tünde).
Már az is a paródia része, hogy Petőfi eposzának témája nem egy fontos, nemzetek sorsát befolyásoló esemény. A tragikus, fenséges alapszituáció Petőfinél a következő: két pók küzd egy szilvamagon meghízott légy combja fölött, de egy egér eszi meg végül az oltár mögött. Amikor már épp úgy éreznénk, egy fenséges rész következik, kiderül, hogy egy ember hortyog a templomban, ugyanis bezárták. A két véglet, ami megjelenik: a mennydörgés és a fortyogó kása.
Az első ének elé Petőfi 23 soros bevezetőt írt. Ebben a bevezetőben már meg van adva az alaphang. Inverz, fordított invokációt találhatunk benne: az Isten már segített neki, megadta a jó tüdőt (nem pennát). Furcsa csavarok vannak benne és ironikus, nem oda illő kifejezések (pl. elkurjantani). Dicsekszik az embereknek, mit kapott ő az Istentől: megáldották jó tüdővel, hogy el tudja kurjantani magát.
A mű tréfás bevezetőjében a költő bemutatkozik és bemutatja hősét is, a helység kalapácsát (kovácsát), a széles tenyerű Fejenagyot, aki azonnal bele is kerül az események sodrába. Ugyanis Fejenagy a templomban maradt, amit bezártak a vasárnap esti áhítatra összegyűlt hívek távozása után. A kovácsot az istentisztelet alatt elnyomta az álom, és amikor felébredt, nem tudott másképp megszabadulni, mint úgy hogy a toronyablakon át a harangkötélen leereszkedett.
Ezalatt a szemérmetes Erzsók kocsmájába gyűlt a falu férfinépe, többek között „a helybeli lágyszívű kántor”, akit Erzsókért „öröműző lángok” emésztenek. Továbbá Bagarja csizmadiamester, Harangláb, „a fondor lelkületű egyházfi” és Csepü Palkó, „a tiszteletes két pej csikajának jó kedvű abrakolója”. Három cigány is akadt, így csakhamar táncra perdült az ifjúság.
A kántor, bár nem kicsit fél felségétől, az „amazontermészetű” Mártától, Harangláb ösztönzésére szerelmet vall Erzsóknak.
A bezárt templomból kiszabaduló Fejenagy egyenesen Erzsókhoz siet, akinek „ötvenöt éves lábainál” találta a lágyszívű kántort. Háta mögé sompolygott, megragadta a gallérját és „úgy ütögette a földhöz, / Mint a gyertyát mártani szokták”.
A megszorult kántor végre rávall Haranglábra, a felbujtóra, akivel aztán össze is verekszenek. Eközben Erzsók elájul.
Csepü Palkónak a harcba való elegyedése a kovács javára dönti el a küzdelmet, de egyben a mulató társaságot is szétugrasztja.
Bagarja a bíróért megy, közben a kántor feleségét is értesti, aki ezután urát elhurcolja magával. Fejenagyot pedig a bíró kalodába záratja, ahol a kovács megfogadja magában, hogy mihelyt kiszabadul, nyomban feleségül veszi Erzsókot. A művet a vidám történetnek megfelelően derűs befejezés zárja.
Akárcsak az eposzokban, itt is megjelennek az eposzi kellékek, pl. az epiteton ornans (állandó jelzők, pl. széles tenyerű). Ezzel is jelzi Petőfi, hogy tudja ő nagyon is jól, hogy mi kell egy eposzba, melyek az eposzi kellékek. Csak nála ezek mind a gúny eszközeként jelennek meg. Pl. az ajánlás is: a két végletnek ajánl: erős és gyáva. Így nem szoktak ajánlani egy eposzt. Persze, a dulakodás sem éppen egy homéroszi csata.
Műve megírása előtt a költő Dunavecsén volt, és innen vette a szereplőit. Számos beszélő nevet használ, pl. Harangláb, a kántor (templomi éneklő), Szemérmetes Erzsók az ő 55 éves bájaival (a kocsmárosné). A helyszín a falu, és a harc Erzsók kegyeiért folyik. Ez nem egy különleges, fontos harc. Csupa fintor, csupa ironikus csavarás van a műben.
Túlbeszélt, nehézkesen előrehaladó szöveg A helység kalapácsa, de azért élvezhető. A verselés időmértékes: daktilikus lejtésű egyenetlen, rímtelen sorokból áll.
Petőfi A helység kalapácsa megírásával a komoly eposzok magasröptű hangját és témáit akarta nevetségessé tenni, de a kor kritikusainak nagy része (pl. Császár Ferenc, Poór Jenő) nem vette észre a költő célját és a komoly eposzok követelményeit szem előtt tartva tette mérlegre a művet. Így a kor nem volt képes a mű értékének felismerésére.
A helység kalapácsa első kiadása 1844 október vége felé hagyta el a sajtót. Borítójára Grimm Vince két kőnyomatú rajza került, melyeket Toldy Ferenc állítása szerint eredetileg maga Petőfi készített. Az előlapon a nagy dulakodás, a hátlapon a kántor szerelmi vallomása látható.
A kiadó Geibel Károly könyvkereskedő volt, aki Petőfi életében nem is engedte ki a kezéből ezt a művet, így másodszor csak 1863-ban jelenhetett meg Gyulai Pálnak Petőfi Sándor vegyes művei. 1838-1849. Pest. Pfeifer Ferdinánd sajátja című kiadványában.
_______________________________________________________________________
Részletes elemzés ITT olvasható.
További elemzésekért kattints a Tartalomjegyzékre!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Hozzászólás csak Google-fiókkal lehetséges, és a hozzászólás nem jelenik meg azonnal, hanem jóváhagyásra várakozik (a spamek kiszűrése érdekében).