Miért volt Kölcseynek csak egy szeme?

A zárkózott, befelé forduló, félszeg Kölcsey életét többek között az is megkeserítette, hogy gyerekkorában elvesztette az egyik szemét.

A szem ábrázolása Kölcsey híres portréján

A róla készült portrén úgy ábrázolja a festő, hogy a beteg szeme az árnyékosabb, távolabbi oldalra essen, mert így kevésbé feltűnő. Ez egy művészi döntés volt. 

Maga a póz, amiben lefestették, nem újdonság, mivel a korszak portréfestészetében a háromnegyedes profil vagy félprofil alkalmazása teljesen megszokott volt. Berzsenyit, Csokonait is ábrázolták így. (Ez a beállítás mutatja meg legjobban az arcvonások térbeliségét.)

Kölcsey esetében azonban nemcsak esztétikai hagyományt követett a festő, Anton Einsle, hanem  tudatosan igyekezett a képen elterelni a figyelmet Kölcsey félszeműségéről. Bár a beteg jobb szeme le van hunyva, az ép bal szemének tekintete méltóságteljes és merengő (míg más portrékon az ábrázolt személy kifelé néz a képből, a mi szemünkbe, addig Kölcsey ép szeme nem a nézőre fókuszál, pillantása kissé elréved). A beteg jobb szeme a fény-árnyék játéka miatt szinte beleolvad az arcába.

De mi történt a költővel, miért volt vak az egyik szemére?

Kölcsey Ferenc egész életében zárkózott, befelé forduló, félszeg ember volt. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy gyermekkorában fél szemét elvesztette.

Himlőjárvány dúlt és a kis Kölcsey is himlőben szenvedett. Mindig is gyönge, beteges gyermek volt. A néphit úgy tartotta, hogy a himlős beteget forró kemencébe kell ültetni, és akkor a betegség gyorsabban lefolyik. A gyermek Kölcseyt bele is ültették, és egy véletlenül felpattanó szikra kivitte a fél szemét.

Milyen gyermek volt a kis Kölcsey?

Nehéz gyerekkora volt, mert még korán el is árvult: hatévesen édesapját, tizenkét évesen édesanyját is elvesztette. Mint általában az introvertált gyerekek, ő is intellektuális téren talált örömet és vigasztalást. Sok könyvet olvasott, elsősorban klasszikusokat. Vonzotta az antik kultúra, a görög, és különösen a római költészet.

Számos nyelven beszélt: görögül, németül, latinul, sőt, magánszorgalomból franciául is megtanult. Már korán verselni kezdett, filozófiai tanulmányokat írt. Ám fiatalkori verseit később, Kazinczy hatására megsemmisítette.

Milyen felnőtt lett a félszemű Kölcseyből?

Egyik legnagyobb költőnk élete nem volt felhőtlenül boldog, hanem inkább kötelességekkel és gonddal terhes és érzelmileg visszafogott.

Soha nem nősült meg, és arról sem tudunk, hogy szerelmes lett volna valakibe. Sokat betegeskedett, emiatt gyakran költözködött. Sződemeteren, Debrencenben, Álmosdon is lakott. Majd Ádám nevű öccsével élt Csekén. 

Öccse az 1820-as években megnősült, aztán hamarosan meghalt, egy fiút hagyva maga után. Kölcsey magára vállalta ennek a fiúnak, unokaöccsének, Kölcsey Kálmánnak a nevelését.

Egy vers, amelyben feltárja közérzetét

Hogy élete milyen lehetett, arra legjobban talán a fiatalon írt Elfojtódás című verse világíthat rá. Ez a verstípus nem jellemző költészetére, később teljesen más irányba ment el.

Az Elfojtódás egy kitörő, fájdalmas kiáltás ugyanis. Az egész vers tulajdonképp egy sikoly. Magas hőfokon kezdődik, és úgy is ér véget. Túlzó, erős érzelmi töltést kifejező szavaktól hemzseg, mint forró könny, megrepedő szív, vérözönös kebel. Lángoló, csapongó, mozgalmasságot kifejező igék, felkiáltások jellemzik. Nyitott a befejezése.

Ez a vers tanúskodhat leghívebben a csendes, félszemű Kölcsey belső világáról. Íme:

 

Elfojtódás

Ó sírni, sírni, sírni,
Mint nem sírt senki még
Az elsűlyedt boldogság után,
Mint nem sírt senki még
Legfelső pontján fájdalmának,
Ki tud? ki tud?

Ah, fájdalom –
Lángoló, mint az enyém, csapongó, s mély,
Nincsen több, nincs sehol!

S mért nem forr könyű szememben?
S mért hogy szívem nem reped meg
Vérözönnel keblemen?

Bényétől Pécelig, 1814. augusztus 16.

_______________________________________________________________________

További érdekességekért kattints a Tartalomjegyzékre!